Macedóniában jártunk

2022.április 4-8-i héten  az ERASMUS + 2019-1-FR01-KA229-062121-2 számú projektünk keretében Macedónia fővárosában, Skopjében töltöttünk egy szakmai hetet partnerünknél a „Jane Szandanszki „ általános iskolában a Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda képviseletében Pulicsné Jani Veronikával.

 

Nagy izgalommal vártuk negyedik közös továbbképzésünket, ahol jelen voltak ismerős kollégáink Litvániából, Franciaországból és Romániából. A hét a már megszokott keretek között zajlott. A barátságos fogadtatás után, ahol jelen volt a város polgármestere, az iskola igazgatója és több dolgozója, kezdetét vette a munka. A gyerekek külön kis műsorral köszöntöttek bennünket.  A délelőttök folyamán órákat látogattunk főként kisiskolás korcsoportokban ismerkedtünk meg újabb játékokkal, ezzel is gazdagítva pedagógia módszertárunkat. Rögtön az első napokban betekintést nyertünk abba, hogyan gyakorolják a 11 évesek a koordinátageometria alapjait a DASH nevű robottal, mely hasonló elven működik, mint a Bee-bot, csak sokkal több információ tárolására képes. Ezt követően egy kísérletet láthattunk, mely a halmazállapotváltozások szemléltetését szolgálta. A kísérlet alanya egy szappan volt.

A következő napon matematika órán figyeltük meg, hogyan gyakorolják játékos formában a kis tanulók a helyi értéket, a fejszámolást számozott dobókockák segítségével csoportmunkában, és egyénileg. Mindig nagy örömmel tölt el kollegáim kreativitása, milyen élvezetes órát lehet tartani pár számmal ellátott papírdarabbal! A gyerekek úgy tanulnak, hogy közben szórakoznak. Persze mi, „megfigyelők” sem maradtunk ki a jóból. Szívesen csatlakoztunk a játszó gyerekek táborához. Minden egyes alaklommal kipróbáltunk mindent, amit csak lehetett. Beálltunk játszani az érzelmi intelligencia fejlesztését segítő játékba, vagy akár népviseleteket bemutató kézművesfoglakozáson a színezésbe. Példát láttunk arra, hogyan lehet használni másképp a matematika órán a „Ki nevet a végén” játéktáblát. Hogyan lehet játékosan egy történet eseményeit sorrendbe tenni színezéssel, nyírbálással, ragasztással. Hogyan lehet írást, olvasást gyakorolni betűkkel ellátott dobókockával és bingózni a szavakkal. Megtapasztaltuk, hogy máshol is probléma a testnevelés órák megtartása, de ezt meg lehet oldani az iskola aulájában, főként a kisgyerekekkel, akik ott is nagyon sok játékot játszanak sportfoglalkozás keretében. A gyerekek projektmunkái segítségével ismerkedtünk meg a macedón tradíciókkal, népviselettel, népi hangszerekkel, ételek nevével, melyeket esti, illetve közös étkezéseink alkalmával meg is kóstoltunk.

  

Megismerkedtünk a macedón iskolarendszerrel, mely kicsit eltér a mienktől. Az óvoda nem kötelező a gyerekeknek, és a szülők döntik el, hogy a tanuló 5 vagy 6 évesen megy iskolába, mely kollegáink elmondása szerint sem szerencsés. Három ciklusra van osztva az általános iskola, és a gyerekek, mint nálunk 14-15 éves korukig általános iskolások. Egy tanév 2 félévre tagozódik, alsóbb osztályokban szövegesértékelést, majd később osztályzatokat kapnak a gyerekek, mint Magyarországon. Ami szembetűnő, hogy csak kettő szünet van egy téli ( 4 hét) és egy nyári június közepétől szeptember 1-jéig.

A tartalmas hét jó szolgálatot tett pedagógia módszertárunk gazdagításához, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egy más nemzet megismerésével gazdagodjon, szélesedjen látókörünk, és erősödjön nemzeti és európai identitásunk. Projektünk utolsó állomása júniusban Franciaországban lesz Barbentane városkában, melyre nagy izgalommal készülünk, és várjuk, hogy újabb tartalmas egy hetet tölthessünk el nemzetközi kollégáinkkal, akik már közben barátainkká váltak.

A programsorozaton készült képek megtekinthetők a galériában.

Letölthető dokumentumok:

Macedón mobilitás.pdf

Le systheme scolaire de Macedoin.pdf